2021.11.03
Herman Miller bútorgyártó vállalat WELL arany minősítést kapott

A Herman Miller bútorgyártó vállalatóriás a közelmúltban bejelentette, hogy chicagói bemutatóterme elnyerte az IWBI (Nemzetközi Wellbuilding Szövetség) WELL v2 Gold Certification minősítését. Ez az eredmény azért is nagyon örömteli, mert még csak második éve, hogy tagja a WELL-nek és az év elején elérte a WELL Health-Safety minősítést is.
2020-ban a Herman Miller iparágában elsőként csatlakozott a WELL Portfolio programhoz. Emberközpontú és környzetetudatos tervezési és vállalatirányítási módszerével fókuszba helyezte és tartja az egészséget és a jólétet alkalmazottai, ügyfelei és látogatói felé is. „Azért léptünk a WELL útjára, hogy tapasztalait felhasználva javítsuk a saját és a másoknak készített tereinket” – mondta Emily M Dunn, a Herman Miller Global Portfolio WELL portfólió-adminisztrátora és vezető munkahelyi knowledge tanácsadója.
„A minősítés megszerzése azt mutatja, hogy munkatársainkra és vendégeinkre milyen pozitív hatást tudunk gyakorolni most és a jövőben is. Itt azonban nem állunk meg.”

Négy WELL minősítési szint létezik – ezüst, bronz, arany és platina. Minden szinten elemzi, hogy az épületek hogyan valósítják meg a WELL v2 10 koncepcióját. Ezek a következők: levegő, víz, tudatos étkezés, fény, mozgás, hőérzet, hanghatás, anyaghasználat, szellemi jólét.

Az IWBI WELL-tanúsítványának elnyeréséhez a Herman Miller Chicago Showroom szigorú tesztelésen és értékelésen esett át a Green Business Certification Inc. (GBCI) által - amely a WELL külsős tanúsító testülete


Az IWBI és a WELL Portfolio programban az ember van a középpontban, ezért a chicagoi showroom csapata hatalmas hangsúlyt fektetett a Szellemi jólét (mind) és a Közösség koncepciói mögé. Előtérbe helyezték az anyagok és a mozgás fogalmát is. A tervezésben megvalósított néhány szolgáltatás a következőket tartalmazza:
  • Élő növények elhelyezése és természetes minták, formák, képek és egyéb anyagok használata hívogató és nyugodt környezet megteremtése érdekében
  • Alkalmazások és irányelvek, amelyek összhangban állnak a mentális egészség és a jólét támogatásával.
  • Dedikált terek az emberek biztonságos együttlétére és egy aktív közösség előmozdítására
  • Integrált művészeti és dizájnelemek, amelyek a kultúrát és a sokszínűséget, az egyediséget és az összetartozás érzését manifesztálják
  • Olyan bútorok, amelyek hozzájárulnak az egészséges levegőminőséghez, a hosszú távú emissziós szabályozáshoz és elősegítik az alapanyagok transzparenciáját.
  • Variálható, ergonómiailag támogató munkaállomások a fizikai jólét támogatására
 
„A WELL v2 Gold miősítés megszerzése izgalmas mérföldkő” – mondta Matthew Stares,Senior Vice President of Globaé Real Estate, Architecture&Development „Jelentős pillanat ez világszerte a saját tereink fejlődésében; megerősíti azt a munkát, amelyről régóta ismertek a környezetvédelem terén, és újból az emberiség javát szolgáló tervezésre helyezzük a hangsúlyt.”



Herman Miller
Herman Miller világszerte elismert vezető a tervezésben. 1905-ös megalakulása óta a céget az ember insirálja, innovatív, problémamegoldó tervezései és berendezéseivel. Herman Millert a design, az innováció és a társadalmi jó öröksége vezérli. 2021-ben Herman Miller és Knoll létrehozta a MillerKnoll-t, amely olyan dinamikus márkák kollektívája, amely összefogva tervezi azt a világot, amelyben élünk.

MillerKnoll
A MillerKnoll dinamikus márkák összessége, amelyek összeálltak, hogy megtervezzék azt a világot, amelyben élünk. A MillerKnollban Herman Miller és Knoll, valamint Colebrook Bosson Saunders, DatesWeiser, Design Within Reach, Edelman Leather, Fully, Geiger, HAY, Holly Hunt, KnollExtra, KnollStudio, KnollTextiles, Maars Living Walls, Maharam, Muuto, naughtone és Spinneybeck|FilzFelt.
A MillerKnoll egy páratlan platform, amely újradefiniálja a 21. századot azáltal, hogy mindenki számára fenntarthatóbb, igazságosabb és szebb jövőt épít.

IWBI
Az International WELL Building Institute pbc a Delos Living LLC teljes tulajdonú leányvállalata. International WELL Building Institute, IWBI, a WELL Building Standard, WELL v2, WELL Certified, WELL AP, WELL Portfolio, WELL Portfolio Score, The WELL Conference, We Are WELL, the WELL Community Standard, WELL Health-Safety Rating, WELL Health- A Safety Rated, a WELL Health-Equity, a WELL és mások, valamint a hozzájuk kapcsolódó logók az International WELL Building Institute védjegyei vagy tanúsító védjegyei az Egyesült Államokban és más országokban.
 
 
 
 
 
 
 
 



Magyarországon
előregisztrált
épületek

8



Iroda
showroom
projekt



1




Well
minősítéshez
ajánlott
szállítók

6



http://www.europadesign.hu/

Hazai szakemberek
a WELL-ről

Pálla Gábor Ödön
ügyvezető igazgató
Római irodaház Kft.

Az ingatlanfejlesztőknek a Well minősítés szempontrendszere olyan támpontokat ad, amelyekre érdemes odafigyelni már a beruházások elindításánál. A bérirodaházak fejlesztői számba vehetik az épületek alaprajzi, tartószerkezeti és épületgépészeti kialakítását, hogy az később alkalmas lehessen egy Well iroda megvalósítására. Amellett, hogy a minősítés egy kitűnő marketingeszköz, legalább olyan fontos a munkavállalók egészségének és kényelmének középpontba állítása is. A WELL továbbá hozzásegítheti a HR és kommunikációs szakterületek bekapcsolását is az irodatervezés folyamatába, ami nagyban segítheti egy projekt sikerét.

Cikkeink


Az ESG az Environmental (környezeti), Social (társadalmi) és Governance (irányítási) angol szavak rövidítése. Az ESG keretrendszeren belül ezeket pilléreknek nevezzük és ez az a 3 tématerület, amiben a vállalatoktól elvárt a jelentéstétel.

Kapcsolat

EUROPA DESIGN, WELL PONT


EUROPA DESIGN, WELL POINT
H-1025, Budapest, Törökvész út 71-75.
T: 274-0001

Nyitva tartás
H-P: 09.00-17.00
Email
minosites@welliroda.hu
Kövessen minket!


Hazai szakemberek a WELL-ről

Fazakas György
építész, ügyvezető igazgató
Fazakas Építésziroda Kft.

Nagyon hasznos kezdeményezésnek tartjuk a 2019. február 15-én elindított interaktív előadás sorozatot. Az egészséges irodai környezet érdekében tett intézkedések egyre sürgetőbbek. Az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt az az irodai munkahelyek száma, egyre nő a dolgozók aránya az adminisztratív szolgáltatási területeken.

Kovács Emesének szeretnénk megfontolásra javasolni, hogy a ”Well” minősítésben, az irodai dolgozókra jutó irodaterület mérőszáma is szerepeljen, a túlzsúfolt irodai környezet egészségtelen hatásának csökkentése érdekében.

Kocsány János
CEO
Graphisoft Park SE

A Well Irodáról szóló szakmai előadás nagyon jól összegezte a munkavállalók jó közérzetét középpontba állító új minősítési rendszer lényegét, így ingatlanfejlesztőként felkészülten várom a leendő bérlők erre vonatkozó igényeit. Számomra a Well nyolc fő kategóriája közül kiemelt fontossággal bír a fitness, a mozgáskultúra bevezetése a munkahelyeken. Ráadásul én ezt közösségépítő eszközként is használnám, hogy az ott dolgozók együtt éljék át a testmozgás örömét. Az irodai épített környezetben olyan feltételeket kell megteremteni, amelyek ösztönzik a fizikai aktivitást és az aktív életmódot.

Pálla Gábor Ödön
ügyvezető igazgató
Római irodaház Kft.

Az ingatlanfejlesztőknek a Well minősítés szempontrendszere olyan támpontokat ad, amelyekre érdemes odafigyelni már a beruházások elindításánál. A bérirodaházak fejlesztői számba vehetik az épületek alaprajzi, tartószerkezeti és épületgépészeti kialakítását, hogy az később alkalmas lehessen egy Well iroda megvalósítására. Amellett, hogy a minősítés egy kitűnő marketingeszköz, legalább olyan fontos a munkavállalók egészségének és kényelmének középpontba állítása is. A WELL továbbá hozzásegítheti a HR és kommunikációs szakterületek bekapcsolását is az irodatervezés folyamatába, ami nagyban segítheti egy projekt sikerét.



Irodakereso.info Well Iroda http://www.europadesign.hu/


Adatkezelési tájékoztató